A Pilisi Parkerdőgazdaság megalapításával létrejött újszerű erdőkezelési modell működtetéséhez új szemléletű tervekre és térségi szinten megfogalmazott koncepcióra volt szükség. Nemcsak erdei vagy egy-egy települést érintő rendezési terv készítéséről volt szó, hanem regionális, a táji elemek értékelésén, fejlesztésük összehangolásán alapuló, számos kölcsönhatást elemző munkáról.
Ilyen úttörő tájrendezési munka eredményeként született meg 1973-ban a pilisi tájegység rendezési programja. A 67 ezer hektárnyi területet érintő koncepció három város (Esztergom, Pilisvörösvár és Szentendre) valamint 27 község közigazgatási területét is magába foglalta, amelyeken belül kiemelt helyszínként kezelte Dobogókőt és Visegrádot. A program vezérelve a természeti, történelmi és kultúrtörténeti értékek megőrzése volt, a tájegység teherbíró képességének figyelembe vételével.
A tervek fontos részét képezte a településekhez csatlakozó úgynevezett „zajos övezetek” fogadóhelyeit leíró elemzés. Ennek során 15 helyszínen egyenként 3000 főt befogadni képes kirándulóközpontok létesítésével számoltak, ahol teljes ellátás, köztük szállás-, étkezési, sport- és programlehetőségek állnak a látogatók rendelkezésére. 20 helyen kiránduló-csomópont kialakítását vették tervbe, egyenként 1000 fős férőhellyel, részleges ellátással. A felmérés szerint 75 helyszínen tervezték úgynevezett kirándulópihenők létesítését, ahol 200 főre méretezett alkalmi ellátás infrastruktúráját tervezték kiépíteni.
A számos közreműködő partner részvételével véghezvitt tervezőmunka a maga korában egyedülálló volt mind a tematikája, mind pedig a résztvevő szervezetek száma és jellege szempontjából. A programban lefektetett alapelvek azonban eredményesen hozzájárultak a térség ma ismert természetjáró infrastruktúrájának kialakításához, és a mai napig irányt mutatnak a tájegység egységes szemléletű turisztikai fejlesztésében.
